Skip to content Skip to footer

All Team

Vargha Viktor

szervező (zene, logisztika)

Hetedik éve koordinálom a Szent Margit templom zenei életét a közösség orgonistájaként és kántoraként.Több, mint 20 évvel ezelőtt lettem a Regnum Marianum közösség tagja, ahol rengeteg különböző típusú táborban megfordultam, így sok-sok élményen keresztül volt lehetőségem megtapasztalni, hogy ezek az alkalmak milyen hatalmas közösségformáló erővel bírnak.A nagytábor zenei, liturgikus és logisztikai feladatainak megvalósításában veszek részt.

Monostori László (Laci atya)

a tábor lelki vezetője

Tizenhat éve vagyok pap, és ebből nyolc éve margitos. Sokat hallottam paptársaimtól a nagytáborról mint műfajról, úgyhogy arra gondoltam, milyen jó lenne, ha ezt mi, margitosok is kipróbálnánk. Nálunk még nem volt ilyen, de mindig van egy első!

Nagy öröm, hogy remek csapat szervezi a tábort. A helyszín is csodás, a programok pedig nagyon ígéretesek. Én már nagyon várom!

Daubner Tibor (Tibi)

táborvezető

Néhány éve csatlakoztunk a Margitos Közösséghez feleségemmel és három gyermekünkkel. Fiatal korom óta nagy szeretettel önkénteskedem, vezetek közösségeket, fiatalokat, szervezek plébániai programokat. Szeretem a kihívásokat és az elsőre lehetetlennek tűnő feladatokat. Korábban két az ideihez hasonló nagytábort vezettem, szerveztem.
Egyik mottóm, hogy ha Isten nagyobb dicsőségére teszünk valamit, akkor azt profin érdemes 🙂
[Tovább olvasom…]

Daubner-Birkás Bia

szervező (design, program)

Bia vagyok, 3 gyermek anyukája, óvónéni és fotós. 2 éve járunk a családommal a Margitba. Az idei tábor lesz a 3.Nagytábor ahol részt veszek és szervezek, és amit nagyon várok és szeretek. Jó családosan együtt táborozni, főleg úgy hogy közben mindneki megtalálja a saját korosztályát, programjait. Férjem, Tibi, a főszervező így ott leszek mindenhol ahol kellek 🙂 , de kifejezetten a családos és gyerekes programoknak vagyok az egyik felelőse.
[Tovább olvasom…]

Dudás Tamás (Tamás)

szervező (program, operatív)

IT Projekt koordinátor és rendezvényszervező – egy személyben. Nem illik össze? De! Mind a kettő rendszer! Tele feladattal, kihívással, megoldandó kérdéssel, változatossággal, kreativitással és a “lehetetlen nem létezik” hozzáállással. A Margitos Plébánián eddig rám bízott feladatokban is ezeket képviseltem: érteni az összképet/összefüggéseket, átlátni a feladatokat/erőforrásokat, felismerni a teendőket/lehetőségeket és ezek alapján döntést hozni/cselekedni.
[Tovább olvasom…]

Plébániához való kötődés: 2022. augusztus 1-től itt vagyok káplán. Ez az első kápláni helyem, korábban tartottam itt egy triduumot, valamint egy bérmáláson diakónusként szolgáltam.
Tábori feladataim: Lelki csoport vezetése, a lelki programok megszervezése
Kulissza: Azért várom nagyon a tábort, mert hasonló méretű dologban még nem vettem részt. Alapból nagyon szeretek társaságban, emberek között lenni, így az egész margitos közösség “együtt egy helyen”-elképzelés mindenféleképpen lelkesedéssel tölt el.
Életkor: 31 éves vagyok.
Hobbi: biciklizés, olvasás, kirándulás, sportok, zene, emberi kapcsolatok